Rólunk

A TELEMATIKA Kft. - t 1990-ben, sok éves távközlésben eltöltött tapasztalatok alapján alapítottuk. Annak idején elsősorban számítógép alapú távgépíró berendezések telepítésével, üzemeltetésével foglalkoztunk.

Hamarosan felismertük azonban, hogy az ebben az időben Magyarországon is megjelenő telefax készülékek magasabb szolgáltatási színvonaluknak köszönhetően néhány éven belül ki fogják szorítani a telex-gépeket és várhatóan a telex forgalmazást a telefaxok veszik át.

A prognózis igaznak bizonyult, hiszen már alig használnak telexgépeket, a fax berendezések egyre bővülő szolgáltatásaikkal pedig mindenki számára elérhetővé váltak. Ma már a telefax forgalmazás mellett egyre inkább elterjedőben van az Interneten történő E-mail forgalmazás a gyorsaság, kedvező díj, valamint a rugalmas dokumentumcsatolás miatt.

A 90-es évek elején megjelentek az első tárolt programvezérlésű digitális hibrid alközpontok. Ezek a sokszor csupán aktatáska méretű berendezések szolgáltatásaikkal, gazdaságosságukkal megelőzték a szekrény méretű elektromechanikus elődeiket. A vállalati, üzleti kommunikáció fejlődése folyamatában az alközpont cseréje, korszerűsítése egy cég életében mérföldkőnek számít.
Az elmúlt évek során a TELEMATIKA Kft. jelentős szerepet vállalt ebben a korszerűsítési folyamatban, miközben komoly szakmai tapasztalatokra tett szert mind a berendezések ismerete, mind az ezekhez kapcsolódó helyi hálózatok kiépítése, üzemeltetése terén.

A hálózatok kialakításában egyre jobban figyelembe kellett venni a számítástechnika növekvő igényeit, illetve a felhasználók azon jogos elvárását, hogy egy - egy beruházás kellő képen időtálló legyen. Ezért egyre több felhasználó strukturált hálózat kialakításával kívánja integrálva megoldani a telefonok és számítógépek hálózati igényét.
A TELEMATIKA Kft. - ben felkészült, sok éves gyakorlattal rendelkező szakemberek várják, hogy megvalósíthassák az Önök kommunikációs rendszertét, mely a felmerülő igényeket maximálisan kielégíti.

Ma büszkén mondhatjuk el magunkról, hogy az általunk telepített és fenntartásunkban üzemelő alközpontokon számtalan fővonal és mellékállomás segíti a felhasználók - nagy és közepes vállalatok, kisebb cégek mindennapi munkáját.
Az általunk telepített strukturált hálózatok rugalmasan követik partnercégeink növekedésének, fejlődésének ütemét. A legbüszkébbek arra vagyunk, hogy a TELEMATIKA Kft. ügyfélköre döntő többségében elégedett az általunk nyújtott szolgáltatásokkal, ezt az is bizonyítja, hogy visszatérően a további fejlesztési és üzemeltetési munkálatok elvégzésére is cégünket kérik fel.

A távközlési szolgáltatók szolgáltatás fejlesztésének köszönhetően újabb kihívásokkal kell szembenézni úgy a felhasználóknak, mint a TELEMATIKA Kft. - nek. Ennek érdekében rendszeresen, előre tájékozódunk az új távközlési szolgáltatások bevezetéséről, hogy időben felkészülhessünk a felmerülő igények kielégítésére.

Talán nem véletlen, hogy a DÉLTÁV Rt. ISDN szolgáltatásának bevezetése előtt, már a kísérleti szakaszban a Telematika Kft. - t választotta a szolgáltatás tesztelésére és ezzel kapcsolatos konzultációra.

Az általunk telepített berendezésekre és rendszerekre felhasználói igény esetén karbantartási vagy fenntartási szerződést kötünk. Partnereink így biztonságban érezhetik kommunikációs eszközeiket, és bizonyosak lehetnek abban, hogy esetleges meghibásodások esetén sem maradnak magukra problémáikkal. Cégünk a zavartalan üzemvitel érdelében megfelelő mennyiségű javítási anyagot és cserekészüléket tart raktáron. A TELEMATIKA Kft. - nek fontos az ügyfelek megelégedettsége, hogy velük hosszú távú kapcsolatokat alakítson ki , valamint az elégedett ügyfelek referenciája révén minél szélesebb körben ismert legyen.

Cégünk továbbra sem elégszik meg ügyfelei egyszeri kiszolgálásával, hanem folyamatos kapcsolattartással igyekszik nap, mint nap változó igényeknek megfelelően napra kész szakmai ismeretekkel ügyfelei rendelkezésére állni. Egyre nő azoknak a köre, akik a Telematika Kft ajánlatát választják, vagy távközlési problémáik megoldására kérnek fel.

Kérjük, tiszteljék meg Önök is cégünket bizalmukkal.

Tisztelettel: Lengyel Zsolt László Ügyvezető

Kapcsolat

E-mail: info@telematika.hu
Tel: 06-62-55-11-10
Fax: 06-62-55-11-17
Cím: 6723 Szeged, Csongrádi sgt. 59.

Szolgáltatások

Cégünk továbbra sem elégszik meg ügyfelei egyszeri kiszolgálásával, hanem folyamatos kapcsolattartással igyekszik nap, mint nap változó igényeknek megfelelő naprakész szakmai ismeretekkel ügyfelei rendelkezésére állni.

1) Alközponti rendszerek szállítása, telepítése, kiépítése
- díjszámlálás (díjfeldolgozó rendszer)
- GSM adapterek
- hangrögzítés
- integrált deckt rendszer (vezeték nélküli telefon) mellékállomás

2) Csatlakozó hálózatok tervezése és kiépítése, üzemeltetése hagyományos vagy strukturált.

3) Folyamatos fenntartási szerződések keretén belül
(azonos kategóriájú telefonok, központok , stb. biztosítása a zavarmentes üzemelés érdekében.

4) Az általunk telepített berendezésekre és rendszerekre felhasználói igény esetén karbantartási vagy fenntartási szerződést kötünk. Partnereink így biztonságban érezhetik a kommu-nikációs eszközeiket és bizonyosak lehetnek abban, hogy esetleges meghibásodások esetén sem maradnak magukra problémáikkal.

5) Cégünk a zavartalan üzemvitel érdekében megfelelő mennyiségű javítási anyagot és cserekészüléket tart raktáron.

A Telematika Kft-nek fontos az ügyfelek megelégedettsége, hogy velünk hosszú távú kapcsolatot alakítson ki, valamint az elégedett ügyfelek referenciája révén mind szélesebb körben jó hírü legyen.

Referenciák

Egyre nő azoknak a cégeknek a köre, akik a Telematika Kft. ajánlatát választják, vagy távközlési problémáik megoldására kérnek meg bennünket.

Ügyfeleink többek között:
- Medikémia Rt.
- Ópusztaszer Történeti Emlékpark
- Szegedi Ipari Vásár és Piac Igazgatóság.
- OTP Bank Rt. fiókok
- HUNGERIT Rt.
- Hungária Biztosító Rt. Csongrád - megyei kirendeltségei
- OFFI Rt. Dél- Kelet- Közép- magyarországi kirendeltségei
- Csongrád - megyei múzeumok Igazgatósága
- Móra Ferenc Múzeum
- Szegedi Kossuth Nyomda
- PHOENIX Hungária Kft
- Alföldi Porcelán Rt.
- Jókai Színház (Békéscsaba)
- Alukonstrukt Kft.
- OPEL Arany autóházak
- Oktatási intézmények
- Szeged város Önkormányzatának Szociális Intézményei
- Egészségügyi intézmények
- Fegyveres testületek